2016. január 22. péntek, 07:12

Végre egy kis küzdelem!

A keddi edzésen végre eljutottunk a kumite-hez vagyis a küzdelemhez. Alapkihontól indultunk, majd páros RTG filmes és párnás gyakorlatokon keresztül érkeztünk el a küzdelemhez. Természetesen a küzdelem terén is az alapoktól indulunk így év elején, ennek megfelelően leginkább Gohon-kumite volt terítéken. A karatékáknak itt már nem elég saját magukra figyelni, jól kell a távolságot beállítaniuk az ellenfélhez viszonyítva és megfelelő időzítéssel kell végrehajtani a technikákat a sikeres támadáshoz, illetve védekezéshez. Természetesen az erősítés ezúttal sem maradt el! :)

A csütörtöki edzés a formagyakorlatokról szólt. A bemelegítést kiadós ugráló kötelezéssel zártuk, aztán egész edzésen az alapkatáké (Heian 1-5) volt a főszerep, de azért a "szünetekben" az erősítés természetesen belefért még. Hihetetlen milyen fárasztóak tudnak lenni ezek az alap formagyakorlatok is, ha az ember teljes erőbedobással csinálja őket.

You are here